Február 5. Oroszlán Telihold – új felismerések
2023. február 5-én Telihold lesz az Oroszlán jegyében, ami 19 óra 28 perckor pontosodik be.
Az öntudatos, méltóságteljes Oroszlán Hold és a vele szemben álló eredeti, találékony Vízöntő Nap is kvadrát, feszült kapcsolatot alkot az Uránusz bolygóval, mely fokozza a szabadság és az új irányok felé való törekvést.
A szellemi inspirációkat is jelölő Uránusz az érzelmeinkben (Hold) és önkibontakoztatásunkban (Nap) is váratlan felismeréseket, impulzív energiákat hozhat. Nyugtalanság és hangulatingadozás is lehet bennünk.
Mivel az Uránusz a bepontosulás képletének 9-es házában van, ez magasabb nézőpontból ad rálátást arra is, hogy mivel korlátozzuk még magunkat az igazi egyéniségünk és elképzeléseink megvalósításában úgy, hogy közben másokkal is egyenrangúan tudjunk kapcsolódni.
Új fejlődési és változtatási lehetőségek is jöhetnek, a felfokozott energiák miatt viszont legyünk türelmesebbek, ne akarjunk rögtön cselekedni.
A Telihold képletének Szűz aszcendense józanságot és megfontoltságot ad, míg ennek uralkodó bolygója, a Merkúr a múlt racionális összegzését hozza előtérbe a Bakban.
Az Oroszlán jegy a benső gyermekünket is szimbolizálja. Szabadítsuk fel azokat a blokkokat, amik gátolhatnak az önbecsülésben, a kreatív játékosságunk és az örömök megélésében!
Balogh Ildikó: ildiko.bh@gmail.com